SoltBrain Blog

Az Alternatív Unió 6. fejezet: Az újhungarista

2022. május 21. - SoltBrain

"2050-ben három rezsim uralja Európát. A sorosista Európai Egyesült Államok, az illiberális Közép-európai Unió és a posztszovjet Eurázsiai Föderáció, amelyek évtizedek óta harcban állnak egymással. A pattanásig feszült helyzetben egyre valószínűbb, hogy rövidesen forradalom fog kirobbanni…

 Az Alternatív Unió zord világában elszántan küzdenek a hatalomért a nemzeti-keresztény illiberálisok, a feministák, a sorosisták és a szélsőjobbosok, miközben fokozatosan fény derül Brüsszel és Moszkva terveire a Közép-európai Unióval kapcsolatban. Vajon meg tudja őrizni függetlenséget a Közép-európai Unió a Nyugat és a Kelet halálos szorításában? "

 *

Az újhungarista Fehér Akarat Pártja biztosította a helyszínt a Fehér Európa Kongresszus megtartásához Budapesten.

Sztójai Ferenc a budapesti Fehér Európa Kongresszus szünetében cigizett egymagában. Nem fázott az izmos felső testén feszülő vékony, zöld ingjében a hűvös idő ellenére sem. Bent hagyta a ruhatárban a fekete bomberdzsekijét.

 Miután kiengedték a börtönből, újra részt tudott venni a szélsőjobbosok nemzetközi rendezvényein. Otthonra lelt a közösségükben. Amikor egy évvel ezelőtt könyvégetést rendeztek a neonáci találkozón, Sztójai az ismert sorosista szerző, Martinovics Károly Szorult helyzetben a nyílt társadalom című könyvét dobta a tűzbe. A lángok martalékává váltak a feminizmust, a nyílt társadalmat népszerűsítő könyvek, és egyes illiberális kötetek is, amelyek a szélsőjobbosokat, a fehér nacionalistákat kritizálták.

feher-akarat-partja-zaszlo.jpg

Zászló: az újhungarista Fehér Akarat Pártja

_-= TRIGGER WARNING! =-_

Egyes szövegrészletek tartalmazhatnak nem-polkorrekt elemeket is

Fejezetek száma: 6/12

Olvasási idő: 10-15 perc

Dátum: 2050. szeptember 22.

 

A fehér nacionalisták a huszonegyik századi szélsőjobbos reneszánsz részeként váltak hírhedtté a nyugati világban, elnevezésük az angol "white nationalist" kifejezésből származott. Meggyőződésük szerint a kihalás szélére jutott fehéreknek kell főnixmadárként feltámadnia, majd domináns fajként újra az uralma alá hajtania a világot. A fehér faj pontos definíciójáról hosszas viták után, a 2030-ban megrendezett első Fehér Európa Kongresszuson határoztak, miszerint a fehér faj fogalmába nemcsak a szőke hajú, kék szemű árják, hanem a szlávok is beletartoznak, az eredeti nemzetiszocialista fajelmélet kereteit kibővítve. Az ellenségképük részeként egyértelműen a zsidókat és a színes bőrűeket jelölték meg, a szexuális kisebbségekkel, valamint az őket támogató sorosistákkal és feministákkal karöltve. Még a szintén jobboldali, nacionalizmust képviselő illiberálisokkal szemben is bizalmatlanok voltak, álnemzetieknek tartották őket.

Az EEÁ-ban és más nyílt társadalmakban terroristákként tartották számon őket; több ezer esetben megtámadták, majd életveszélyesen megsebesítették a színesbőrű bevándorlókat, pokolgépeket robbantottak melegfelvonulásokon, mecsetekben és zsinagógákban lövöldöztek. Brüsszelben a Fehér Hatalom Párt képviselte a szélsőjobbot, majd a párt feloszlatása, valamint a tagok bebörtönzése után, Varsóban bejegyezték a Fehér Büszkeség Pártot, tovább növelve a feszültséget az EEÁ és a KEU között.

A terrorcselekmények nem értek véget a második migránsválság végeztével. 2044-ben felgyújtották az Észak-amerikai Unióban a new yorki Émanu-Él zsinagógát, miközben a bestiális tettüket élőben közvetítették a dark weben. Minden társadalmi problémáért a zsidókat és a színesbőrűeket okolták; legyen szó gazdasági hanyatlásról, demográfiai válságról vagy morális dekadenciáról. Az EEÁ-ban számos halálos kimenetelű merénylet köthető nevükhöz, melyek közül Issandr Almualim arab származasú sorosista képviselő meggyilkolása volt leghírhedtebb, ami megrázta a világsajtót.

Közép-Európában szórványosan éltek a migránsválságok előtt legálisan érkezett, majd állampolgárságot szerzett színesbőrűek, többségében ázsiaiak, akik a fehér nacionalisták térnyerése következtében elköltöztek az EEÁ-ba, etnikai tisztogatásoktól tartva. A helyzet odáig fajult, hogy a focicsapatok honosításánál is figyelembe kellett venni a lakosság színes bőrűekkel szembeni ellenérzéseit, ezért inkább az unión belüli játékosokat alkalmaztak a labdarúgásban.

A fehér nacionalisták fajilag egységes fehér Európát követeltek, ami nem volt azonos az illiberálisok által megvalósított nemzetek Európájával, bár egyes közép-európai államokban mégis koalícióra léptek a szélsőjobbosok az illiberálisokkal a sorosisták ellen. A hagyományos értelemben vett nacionalizmust elvetették, inkább a faji alapú elkülönítést szorgalmazták. A Közép-európai Unió tagállamai közül a roma-lázadás által sújtott Szlovákiában, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, illetve a második migránsválság traumája által megviselt Horvátországban képviseltek jelentős erőket. A sorosista és feminista sajtóban rendre neonácinak, szélsőjobbosnak nevezték csoportjaikat, Romániában az acélgárdista, Magyarországon az újhungarista kifejezések terjedtek el a közbeszédben.

Lassan véget ért a szünet. A leégett cigicsikket eldobta a földre, majd a bakancsával eltiporta. Erőszakos emlék kötötte az acélbetétes bakancsához. Egy idős nőbe belerúgott ezzel, amiből rendőrségi ügy lett tizenhárom évvel ezelőtt.

Sztójai Ferenc visszaült a hallgatóság soraiba.

A pódium felső részén a rokon mozgalmak rasszizmushoz köthető emblémái tarkították a tágas csarnokot. Horogkereszt, nyilaskereszt, konföderációs zászló, valamint a dél-afrikai apartheid párti háromágú szvasztika tűnt fel a leggyakrabban használt fehér hatalom kereszt szimbólum mellett. Különösen az utóbbi tetszett neki, ezért csináltatott arasznyi tetoválást a mellkasa bal oldalára.

A beszédet tartó küldöttek közül sokakat ismert, bár nem mindenkit. A szlovákiai Fajvédő Párt küldötte, Jan Hlinka kezdte a sort, aki videókapcsolaton keresztül jelentkezett be Zsolnából. Ő hadnagyként szolgált a közép-európai hadseregben, egészen leszereléséig, nem sokkal a 2036-os roma-lázadás után. Harcolt a kassai roma negyed, a Lunyík 9 elleni offenzívában.

Sztójait fájó emlék köti ehhez az eseményhez. Az ádáz ütközetek során elvesztette a testvérét, Kálmánt. Mindketten megjárták a frontot, szülővárosuk, Miskolc ostromában is részt vettek, amíg Kálmán halálos lövést nem kapott az egyik roma katonától. Az egész Európát megrázó fegyveres konfliktus hozzávetőlegesen tíz ezer áldozattal és milliárdos kárral járó fájdalmas emlékként égett bele az európaiak tudatába.

Sztójai lelkén huszonkét roma halála száradt, köztük nőké és gyerekeké. A roma-lázadás utolsó hónapjában maradandóan megsebesült az arca; mély, elhegesedett seb éktelenkedett a jobb orcáján, ami kirívóan látszott még a fekete borostája ellenére is.

 Jan Hlinkát Veesenmayer Konrád követte, ki apja helyett is apja volt számára a nehéz időkben. Sztójai Ferenc tizenéves korában árva lett szülei elhunytával, az anyai nagybátyját, Veesenmayert a gondviselés küldte, hogy felnevelje őt. Konrád képviselte a német vérvonalat a felmenői közül anyai ágon, az apai oldalon szerb ősökkel bírt. Az apai nagyapja szerb volt, aki a Sztojakovics családnevét Sztójaira magyarosította. Az nem jelentett problémát, hogy a magyaron kívül más népek leszármazottja is egyben.

A magyarok, a szerbek, a németek mind a fehér faj tagjai, akiknek össze kell fogniuk a kihalás elkerülése végett – mondta az újhungarista, ha szóba került a származás.

Veesenmayer Konrád beszédstílusa, mozgása, megjelenése Adolf Hitlerre emlékeztette őt, nem véletlen, hogy tőle kapta élete egyik meghatározó olvasmányát, a Mein Kampf-ot, amit már tizenöt éves korában elolvasott.

Emlékszik arra, amikor a nagybátyja a közép-európai Roma Vajdaságok felszámolása gyanánt szőnyegbombázást javasolt a magyar parlamentben még évekkel ezelőtt. Tüntetést szerveztek a sorosisták Veesenmayer botrányos nyilatkozata ellen, viszont Sztójai bátor, szókimondó hősként tekintett rá.

A román Acélgárda küldöttei, Horia Dragnea és Elena Codreanu folytatták a sort. Dragnea illiberálisként kezdte politikai karrierjét, majd csalódva bennük, átállt a szélsőjobbos mezőnybe, hogy radikális véleményét hangoztassa. A Roma Vajdaságok azonnali és teljes felszámolását követelte, amiket mintegy félmegoldásként hoztak létre a roma-lázadás után a nemzetközi szankcióktól tartva.

Elena Codreanut gyengéd szálak fűzték Sztójaihoz; vele csalta meg az akkori barátnőjét, Oravecz Helénát nem egy alkalommal. A Belgrádban megrendezett Fehér Európa Kongresszuson találkoztak először, azóta nem tudta kiverni a fejéből a vonzó, temperamentumos, ifjú román hölgyet.

Adolf Pavelic képviselte a horvát szélsőjobbot. Dubrovnik szélsőjobbos polgármestere immáron harmadik ciklusát töltötte be a második migránsválság rémképének gyakori hangoztatásával. Hatásos szónoklataival még az ottani illiberálisoktól is képes volt szavazókat elcsábítani az ő táborába. Sztójai szimpatizált vele minden szempontból. Megjelenését tekintve szőke hajú, kék szemű, igazi árja volt. Bár a fekete, barna és vörös hajú embertípusok is beletartoztak a fehér faj fogalmába, Ferenc számára a szőkék csoportja testesítette meg a vér szerint tiszta fehér nagyrasszt. Pavelic karizmatikus személyiségével birok kelt az ellenfeleivel.

A Bolgár Arany Hajnal küldöttjei következtek. A névválasztás a görög Arany Hajnal inspirációjára utalt, ennek részeként befogadtak a képviselőik sorába a sorosista kormány által Görögországból elüldözött neonácikat is. A 2030-as években az Európai Egyesült Államokban bevezetett politikai korrektség rendszere újabb lendületet adott a közép-európai radikálisoknak.

Oleg Konsztantinovics Bandera, az Árja Szektor vezére Lengyelországból jelentkezett be. A megjelenése némileg eltért a többi küldöttől és a hallgatóságtól; míg nagyon sokan kopaszok vagy rövid hajúak voltak, addig Bandera hosszú, fekete hajával kitűnt a tömegtől. A fehér nacionalisták a fehér munkásosztály érdekeit képviselték a legerélyesebben, mivel ők maguk is döntő részben ebből a társadalmi osztályból kerültek ki. Bandera értelmiségiként különcnek számított e szempontból is. Az európai fehér középosztály szavazatait az illiberálisok nagyobb arányban szerezték meg, mint a szélsőjobbosok.

Hasonló témákat érintettek az előadók. A fehér faj vészes fogyatkozása, a szexuális szabadság térnyerése, a kereszténység hanyatlása, vagyoni különbségek a fehérek között, a Roma Vajdaságok rossz bűnözési statisztikái, vagy a háttérhatalmak manipulációi. A fehér nacionalisták szavazó bázisának sajátos alakulása is szóba került. Számtalan fehérek elleni atrocitás látott napvilágot Afroamerikai Köztársaságban, az Észak-amerikai Unióban vagy az EEÁ-ban. A Fehér Büszkeség Pártja megalakulása óta megemlékezéseket tartott a fehérellenes rasszizmus áldozatairól, amivel hatékony propagandát alkalmaztak.

 *

Az előadások végeztével Sztójai egymagában leült az egyik asztalhoz egy korsó sör társaságában, de nem kezdett bele az ivásba, mert meg akarta várni Konrádot. Elővette a rózsafüzért, amit tőle kapott azon a napon, amikor örökbe fogadta. Veesenmayer segítségét a gondviselés létezésének jeleként fogta fel, egy kimondatlan imáit ismerő védőangyal munkájának.

Váratlanul leült mellé Elena Codreanu és Györkös Albert, aki szintén a hallgatóság soraiban foglalt helyett az előadások alatt. Györköst a börtönben ismerte meg Sztójai.

A cellatársa lett, miután lecsukták holokauszttagadásért.

– Kitartást! – üdvözölte az asztalnál ülőket.

– Kitartást! – viszonozták az újhungaristák bevett köszöntését.

– Csatlakozhatunk? Ne üljél itt egymagadban – kérdezte a román szélsőjobbos nő, Elena.

– Persze, nyugodtan – a robosztus Sztójai feszültnek látszott, miközben Elena a jobbjára ült, Györkös pedig a baljára.

– Miért üldögélsz egymagadban, szívem? – kérdezte Codreanu.

– Csak várom Konrádot.

Beszélgetésbe elegyedtek. Egyhamar a roma lázadásra váltották a beszédtémát.

- Egyszer még büszkén fogom mesélni az unokáimnak, hogy Tőketerebesen megütköztünk az ellenséggel, majd nem sokkal utána kifüstöltük őket a Lunyík 9-ből.

- Te ütödött, a Lunyík 9 Kassán van - bökte rá Ferenc. Úgy nézett Györkösre, mint a véres rongyra.

- Albert véletlen összekeverte, sok csatában részt vett akkoriban - vágott közbe Elena.

- Bántotta a fülem a tévedése.

Nem sokkal később megérkezett Konrád két korsó sörrel a kezében, majd ő is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Témát váltottak. A soron következő Bilderberg találkozóról beszéltek.

Két hét múlva tanácskozni fognak a háttérhatalmak. Bármit megtennék, hogy megakadályozzam – gondolta az újhungarista.

 *

Maglev vonattal hazautazott a kongresszus helyszínéről. Sztójai élvezte a sebességet, amivel a lebegő mágneses vasút száguldott. A mágneses elven működő maglev vonat gyorsaságával felpezsdítette a közlekedést és a gazdaság vérkeringését. Budapest és vonzáskörzete dinamikusan fejlődött. Az egyik újonnan épült elővárost, Ferenc lakhelyét, Újpusztaszert maglev kötötte össze az Örs vezér terével. A konzervatívok sikerként könyvelték el a vasúthálózat fejlődését, viszont a nyugatbarát politikusok még így is elmaradottnak ítélték magyar és a közép-európai állapotokat.

Két új településsel bővült az agglomeráció. A Szentendrei-sziget déli részén elhelyezkedő

Újpusztaszer és Budapesttől délkeleti irányban Kelettarcsa. Közvélemény kutatások szerint túlnyomórészt illiberálisok lakták az új elővárosokat.

*

Percek alatt hazaért.

Veesenmayer ezúttal nem volt otthon, azt mondta Ferencnek, hogy bizalmas ügyben intézkedik. Nemsokára felfedi előtte az ügy részleteit, de még korai lenne.

Miután átöltözött, leült az otthoni számítógép elé, majd megnyitotta a Tor böngészőt.

Sztójai alámerült a dark web szubhumán morális mélységeibe.

Szabadulása óta eltelt években gyakran látogatott el a sötét web pokoli bugyraiba. Ha csak híreket akart olvasni, akkor a Stormfrontot vagy a Metapédiát nyitotta meg, ahol a cikkek jelentős része összhangban állt a véleményével. A többi sajtóorgánumot, legyen a deep vagy a surface weben, a háttérhatalmak gonosz céljait megvalósító eszközöknek tartotta. A kuruc.info lekapcsolása után kezdte el látogatni ezeket a honlapokat. Egyes cikkeket német nyelven olvasta, de nem a nyugaton használt gendersemleges változatban. Jól tudott németül az anyja és nagybátyja révén. Kényelmes ideológiai börtönben tartotta magát, miközben Stormfrontot olvasott, ahol nem találkozott eltérő véleményekkel.

Olvasott egy cikket a Roma Vajdaságok kiugróan rossz bűnügyi statisztikáiról, majd az Illiberálisok Szövetségére keresett rá.

A szélsőjobbosok szerint hajdanán az illiberálisok is a Soros-hálózatból függetlenedtek, korábbi mestereiket elárulva, rebellis szabadkőműves páholyokat létrehozva. Gyakran hozták fel ellenük azt is, hogy a V4 alapítók közül egyes politikusok Soros-ösztöndíjjal tanultak.

Nem csak hírolvasásra használta a sötét webet.

Pár éve doppingszereket rendelt az illegális webről, de felhagyott vele, amikor egy fogadáson elveszítette az összes kriptodevizáját. Vehetett volna drogokat is, de nem akart hozzászokni. Miután kijött a börtönből, kipróbálta az amfetaminokat, de nehezményezte, hogy elvonási tünetként napokon keresztül fáradt és álmos. Ezt nem engedhette meg magának. Mindig a maximumot akarta nyújtani, ezen okból nem próbálta ki a bódítószereket sem.

Új szenvedélyének hódolt az utóbbi hónapokban. Szadista vágyait a red-roomok segítségével élte ki. Egy rövid idő elteltével azon kapta magát, hogy jobban élvezte az interaktív szadista videók megnézését, mint a randalírozást egy focimeccs végén. Beteges vágyat érzett, amikor szavazhatott egy vadidegen megkínzásáról. Ha választani lehetett a kínzási módok közül az áramütést választotta. Az vált a perverziójává.

Időnként archív felvételeken visszanézhette a legyőzött Afrikai Iszlám Állam katonáinak halálra kínzását.

Három évvel ezelőtt felvetette az ötletet, hogy rendelhetnének egy néger rabszolgát a dark webről, akire minden alja munkát rábízhatnának, de Veesenmayer hangos szitkozódások közepette megtiltotta neki.

Színesbőrűt nem hozhatsz be a bázisra! – üvöltözte fennhangon a nagybátyja.

Az újhungaristák olykor lobogtattak konföderációs zászlókat, a hivatalos álláspont szerint a fajok szigorú elkülönítését pártolták, és nem a rabszolgatartás visszaállítását.

Egy másik sötét netről rendelhető dolgot viszont előnyben részesítettek a harcostársai.

A zsidóarc-felismerő mobil applikációt a kor egyik legnagyobb innovációjának nevezték. A szélsőjobbosok minden fellelhető adatbázist felkutattak, az antropológia, koponyatan tiltott fejezeteit is áttanulmányozták céljuk elérése érdekében.

Állításuk szerint digitalizálták az összes zsidót. 

A mobiltelefonjukat az ingjük vagy bomberddzsekijük zsebébe helyezték, hogy kamerájuk az utcát kémlelje. Ha gyanús vagy igazoltan izraelita személlyel álltak szemben az applikáció rezgéssel és sipolással riasztotta őket. Sztójai örült az app létézésének, rettegett ugyanis, ha találkozik egy zsidóval, az egész biztosan átveri őt. Legalábbis így gondolta.

A zsidókat egytől-egyig a háttérhatalmak ravasz ügynökeinek nevezte, akiket hozzájuk hű nemzsidók is támogathattak. Az 1789-es francia forradalom kitörésétől számítva rengeteg eseményt hozzájuk kötött, legyen szó a két világháborúról, vagy az 1917-es bolsevik forradalomról. Ennek az ellenkezőjéről nem lehetett meggyőzni.

Néha arról fantáziált, hogy rendelhetne a dark webről egy 3D nyomtatót, amivel készítene egy tankot, amivel pedig megtámadná a nyugatbarát politikusok lakását. Martinovics és Antonov a céltáblái között szerepelt.

Bezárta a böngészőt. Megnézte a mappáit a számítógépén.

Könyvek, zenék…

Sztójai e-book mappájában digitalizált rasszista könyvek sorakoztak, amik közül a Mein Kampf csak az egyik volt.

Adolf Hitler gondolatai elérték Sztójai elméjének legmélyebb zugait, amikor fiatalkorában elolvasta e-book formátumban a Mein Kampf-ot.

Radikálisan átformálta világnézetét.

Onnantól kezdve nem telt el egyetlen napja sem zsidózás és cigányozás nélkül. Nem szokott a jó ízlés határain belül nyilatkozni az ellenségeiről. Csúszómászókhoz hasonlította őket.

Az első céltáblája a közép-európai illiberális kormányok egykori kampányfőnöke, a háttérben dolgozó, néhai Arthur Finkelstein lett.

Rajta kívül sűrűn pocskondiázta a Rotschildokat és a Soros családot is. Egy feminista politikus is szerepelt a céltáblái között. Antonov Okszána.

A Magyar FEMEN későbbi pártelnökével a roma-lázadás előtti évben, Zágrábban akadt elég kellemetlen ügye. Összeverekedtek a szélsőjobbosok a feministákkal a horvát fővárosban megrendezett Fehér Európa Kongresszus miatt.

Sztójai és Antonov megütötték egymást a tömegverekedés során. Egy életre megjegyezte az újhungarista a feminista nő arcát. Évekkel később még jobban meggyűlölték egymást, olyannyira, hogy Sztójai Ferenc a börtönbe kerüléséért is Antonovot hibáztatta. Az eset pontos részleteiről azonban utált beszélni.

Rövid töprengés után a zene mappát nyitotta meg.

Pörgős zenére vágyott, ezért a fülhallgató berakása után elindította a kedvenc white power rock számait. Szerette a kemény hangzást és a markáns gyűlölködő szöveget. Kedvenc dala a Ready for War csak egy feldolgozás volt, mégis szerette az új változatot.

 

*

Háttérinfó: a Geert Wilders-terv

 

„2044-ben sikeresen deiszlamizálták Közép-Európát az illiberálisok a Geert-Wilders-terv során. Boleslaw Jagodzinski, az iszlamofób közép-európai elnök elüldözte a muzulmánokat.

Az Illiberális Néppárt vezetésével a nemzeti kormányok az iszlamista terrorveszélyre hivatkozva különböző intézkedésekkel törvénytelenné tették az iszlám vallás gyakorlását. Megtiltották minaretépítést, felfüggesztették a müezzinek vallási tevékenységét, a Koránt tiltólistára tették. A muzulmán fejkendők viselését is szankcionálták. Távozásra kényszerítették a muzulmánokat.

Lakosságcserét alkalmaztak a nemzetiek, amely során nyugat-európai keresztényeket fogadtak be a közép-európai muzulmánok helyére. Szarajevó keresztény város lett.

A törvények értelmében a kereszténységről nem lehet áttérni más vallásra. Tömegével átkeresztelték a mecseteket keresztény templomokká.

Az illiberálisok ezzel a húzással megnyerték a választásokat a 2040-es években.

2045-ben elkészült Közép-Európa a teljes muzulmánmentességéről beszámoló Sziderov-jelentés. A Geert-Wilders terv végrehajtása annyi szavazót szerzett, amivel a feminista-sorosista koalíciók vereséget lesújtó szenvedtek.” – 95.oldal

„Még az Eurázsiai Föderáció is ellenezte a Geert Wilder-tervet, mivel jelentős muzulmán kisebbséggel rendelkezik. Az elmenekült muzulmánokat az Európai Egyesült Államok, a Balkáni Unió és az Eurázsiai Föderáció fogadta be.“ – 96. oldal

 

 

A következő fejezet címe: Ellenzékiek a parlamentben

 

Tartalomjegyzék: ITT

 Előző fejezet: ITT                                                Következő fejezet: ITT 

 

Szerző: SoltBrain

A bejegyzés trackback címe:

https://soltbrain.blog.hu/api/trackback/id/tr5317836875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása