Az előző rész tartalmából

 Dzsangó megannyi küzdelem árán végül kijutott az élőholtak által megszállt sötét erdőből. Segítségére volt egy ismeretlen angyali lény is, aki megjavította az eltört minigunt és a harcos sebeit is begyógyította. A kalandor szíve megkeményedett az elmúlt hetek viszontagságaitól. Tudta, hogy nemsokára eléri Agyiszgrádot, küldetésének végső célját. Ha bevégzi a feladatát, akkor visszajuthat az otthonába. 

Befejező rész

 Agyiszgrád Kálemburg legfagyosabb tartományában helyezkedett el, ilyen csontig hatoló hideg még az erdőben és a temetőben se volt. A harcos tudta, hogy mozgásban kell maradnia, ha ebben az időben elalszik valahol, akkor halálra is fagyhat. Inkább a fővárosban fog megpihenni egy fogadóban. Dzsangó először a város külbirtokára érkezett meg, ahol találkozhatott a bányászokkal. A munkások beszámoltak neki arról, hogy az ostrom már napok óta tart és egyre kilátástalanabb a helyzet. Azt, hogy honnan jött ez a sok vérfarkas és más járkáló hulla, azt  senki sem tudja. Perox elérte a Rock'Inn fogadót és kivett egy szobát. Mivel pénze nem volt, cserekereskedelemmel oldotta meg a fizetést; több száz shotgun lőszert adott a fogadósnak, aki ezt el is fogadta. Tudta jól, hogy hasznára válhat még az elkövetkező napokban. Dzsangó most először tudott egy keveset pihenni. A meleg kandalló előtt itta a rumos teát, miközben az ablakon kikémlelve, szemügyre vehette a rideg, fagyos időjárást. Ha közelebb lépett az ablakhoz, akkor a város távolabbi kerületeit is láthatta, amelyek lángokban állnak. Mindössze pár napja van itt az élőhalott sereg, de ahhoz képest óriási pusztítást vittek véghez; az északi városrészeket már feldúlták és a királyi palotától sincsenek messze a megszállók. A hadsereg nagy része ott összpontosul. Ma még pihent a kalandor, de másnap elindult, hogy jelentkezzen zsoldosnak, hogy a kálemburgiak segítségére legyen. 

 A bányászok közül az egyik melós azt is elárulta, hogy valamiért sok katonát foglyul ejtettek az élőhalott mágusok. Az nem egyértelmű, hogy miért tartják életben őket, de mindenesetre gyanús, hogy a kegyetlen szörnyszülöttek valamilyen okból nem ölték még meg a hadifoglyokat. Dzsangó Perox jelentkezett zsoldosnak, és elvállalta, hogy kideríti ezt a rejtélyt. A többi fejvadásztól megtudta, merre van ez a börtön, és nem ment egyedül a felszabadítására. Öt veterán katona kísérte el a küldetésre, egy nehézpáncélos kardhasználó, két íjász és két buzogányos lovag. A börtön egy kisebb erőd alagsorában volt. A várfalon figyelő őröket a két íjász szép lassan lenyilazta, aztán a három közelharcban jártas lovag zavartalanul betörhette a kaput. A pincéig kevés ellenféllel kellett megküzdeniük a harcosoknak. Gyanúsan kevéssel. Várható volt, hogy az élőhalott hadosztály a börtön védelmét fogja ellátni az alagsorban. Valamiért nagyon fontos nekik az a tömlöc. Aztán pár perccel később kiderült, amikor a buzogányosok azt az ajtót is betörték. Több tucat kálemburgi harcos volt leláncolva és mágikus amulettet kötöztek a mellkasukhoz, amitől megvadultak... ez csak egyet jelenthet. Az élőholt mágusok megpróbálják őket átalakítani emberi lényből agyatlan zombivá. Némelyiknél a metamorfózis már majdnem teljes volt; a húsuk már elkezdett rohadni és a tekintetük síron túli volt. A mágia elvette az emberi énjüket és már csak a vérszomj éltette őket. Dzsangó és csatlósai azon nyomban elkezdték eltávolítani az ördögi amuletteket a leláncolt katonákról, majd a béklyóikat is széttörték. Akik nemrég kerültek a tömlöcbe, azokon még tudtak segíteni, de sajnos voltak reménytelenek is. Egyszerűbb volt nekik a kard általi halál. De mint várható volt egy őrző hamar észrevette a tevékenységüket. A brutális farkasember hangosan elkezdett üvölteni, hogy odavonzza a társait is. Nemsokára már tíz, húsz sőt már harminc fenevad állt szemben Dzsangóval és öt harcostársával. Szerencsére a minigun ismét ütőképes állapotban volt az angyal segítségének köszönhetően. A kiváló távolsági fegyver ellenére a csata nagyon véres volt; mind a három lovag odaveszett, az egyik íjász, és Perox, valamint a fennmaradó egy íjász is kapott egy-két nagyobb sebet. A küldetés során húsz katonát tudtak megmenteni a zombivá átalakítástól, de a másik tíz hadifogoly már menthetetlen volt.

 A csapat megmaradt része még aznap délután elment a gyógyítókhoz, hogy ellássák a sebeiket. Szerencsére másnap már ismét harcképes állapotban voltak, így újra tudtak segíteni az ostromban. Rövidesen hírek érkeztek arról, hogy ez a kerület teljesen megtisztult az idegenektől. Sajnos a híradásokból az is kiderült, hogy a támadók már a királyi palotát is elfoglalták. Dzsangó tudta, hogy egy ekkora megszálló sereg ellen cselt kell kieszelnie. Egy kisebb létszámú, jól felszerelt csapattal bejut a palotába és kiszabadítja a királyt, XIV. Theodórt. A katonai támaszponton volt elég jelentkező az akció végrehajtásához, a közelharci osztagba tizenöt lándzsás harcos jutott, a távolharci egységbe pedig öt íjász és egy tűzmágus is bekerült. A bejutást úgy tervezték meg, hogy először lemennek a csatornába, majd megkeresik az uralkodó börtönét. A tegnap történtek után abban reménykedett mindenki, hogy a királyt nem akarják zombivá változtatni... Ha minden a terv szerint halad, akkor a mentő expedíció végrehajtása során az élőholt őrséget nem fogják felriasztani. Már jó ideje úsztak a bűzös csatornalében és testközelből is megtapasztalhatták a város összes mocskát. Nagy nehezen felkapaszkodtak a csatornából, és bejutottak a kastélyba. A tűzmágus szerencsére képes volt láthatatlanná válni, ami a felderítés során nélkülözhetetlen volt. Körbejárta a palotát és hallotta az élőholtakat beszélni, így egy órán belül megtudta, hogy hol tartják fogva a királyt. Az őröket hamar harcképtelenné tette a mágus, így a sereg többi része is feljöhetett a trónteremhez, anélkül, hogy riadót fújtak volna.

A lovagok betörték az ajtót, és megölték az élőhalott katonákat, akik XIV. Theodórt fogva tartották. Mindenki megnyugvására túszként tartották fogva a királyt és nem tették rá a zombivá alakító medált. A rab kimerült és fáradt volt. Dzsangó elővett egy gyógyitalt, amit még a kocsmában kapott és odaadta a királynak. A vezér lassacskán erőre kapott és képes volt beszélgetni az őt megmentő harcosokkal. 

- Őfensége, Theodór király. Vissza kell mennünk a városba, hogy a felkelést újraszervezhessük! - mondták a lovagok.

- Tudom, hogy jó szándék lakozik bennetek, harcosaim, de ezúttal tévedtek. Most nem mehetünk le a városba. Itt kell maradnunk, és harcolnunk kell.  Addig kell megölnünk a démonvezért, amíg az nem számít rá. De ehhez egy fegyverre van szükségünk; egy speciális drágakövet kell behelyezni a palota tornyában lévő szerkezetbe, ami egy olyan erőteret hoz létre, amitől legyengülnek a holtak. 

Ahogy beszélt a király, eszébe jutott Dzsangónak, hogy ő már találkozott ilyen mágikus erejű kövekkel, először az erdei temetőknél, aztán pedig rájött, hogy a boszorkát is ezzel lehet megölni. Szerencsére megőrizte azt a követ is, amit még az erdőben talált. Lehet, hogy a szerkezetbe két olyan kő is beleférne. A mágus felderítő képességével megtalálták a drágakövet és a toronyban lévő szerkezetet is, amit fegyvernek lehet használni. Sikerült a mágikus követ ellopni, ezután már csak arra volt szükség, hogy a toronyhoz vezető utat megtisztítsák a holtaktól. Most nem volt mit tenni, a frontális támadást kellett választani. A felsőbb szinteken már boszorkány mágusok járőröztek, azok már kiszúrták volna a láthatatlan embert is. De nem is a riadó volt az igazi gond, hanem akivel a torony legfelsőbb szintjén találkoztak, a gonosz démonsereg vezérével, Alasztor-ral. Dzsangó most pillanthatta meg első alkalommal azt a gonoszt, aki a város megszállásáért volt felelős. 

A mágus, az íjászok és a lovagok már felsorakoztak a harchoz. Lelkileg is felkészültek rá, hogy megsemmisítsék az ördögfajzatot. Alasztor meglepődött; hogy képesek voltak idáig eljutni a harcosok, és köztük volt egy olyan suhanc is, mint Dzsangó. De nem gond. A végtelen sok élőhalott szolgája majd elvégzi a piszkos munkát helyette is. Egy csettintéssel megnyitotta a térkapukat, amelyek csak úgy ontották magukból a zombikat, vérfarkasokat és más borzalmas élőlényeket. Agyiszgrád harcosai nem ijedtek meg. Tudták, hogy itt és most fog eldölni a háború kimenetele. A démonvezér óriási seregei ellenére tehetetlen volt az elszánt harcosokkal szemben; a katonák minden hullám után egyre közelebb jutottak a főellenséghez. A gonosz azontúl, hogy megidézte ördögi katonáit, ő maga is átalakult; éjfekete szárnyakat és élőhalott-húst növesztett, valamint elővette a pokol tüzében kovácsolt kardját is. A mágus tudta, hogy a démon ereje egyre csak nőni fog, ezért odateleportált a szörnyeteg mellé és kezeivel tűzgolyókat formált. De ez nem volt elég. Alasztor sátáni villámaival már majdnem térdre kényszerítette a tűzmágust, amikor Dzsangó levágta a fenevad jobb karját. A megtestesült gonosz pár másodpercig vonaglott fájdalmában,  de nem sikerült ártalmatlanítani. Miután sírontúli mágiájával visszanövesztette a kardforgató kezét, megtámadta a harcost. Gonosz mágiával megbűvölte Dzsangót; az ártó mágia hatására földbe gyökerezett a lába. Amíg mozgásképtelen volt, addig a sötét angyal előkészítette legpusztítóbb varázslatát, a halálsugarat. Kezét a kalandor felé fordította, és már elindult feléje a gyilkos sugár, amikor...

...az egyik lovag belehajította kardját a démon mellkasába. A főgonosz egy rövid időre kizökkent egyensúlyából és elesett. Ez a kevés idő elég volt ahhoz, hogy az íjász odajusson a fegyverhez, amibe beleillesztette az élőhalott taszító drágakövet. A hatás mindent elsöprő volt. A démonvezér és katonái erőtlenek lettek és már védekezni is alig bírtak. A bénító mágia és a halálsugár egyaránt elapadt. Dzsangó úgy érezte, tudná még fokozni az erőfölényüket. Az erődben talált drágakövet is behelyezi a sugárzást kibocsátó gépbe. A két kő együttes ereje már nagy hatótávolságban is működött; a kilométerekkel odébb támadó vérfarkasok is megérezték a mágikus tárgyak erejét. Végül az irtózatok kilehelték lelküket, és Agyiszgrád felszabadult. 

A kemény ostrom után lassan minden visszatért a régi kerékvágásba. A megmaradt élőholtakat már könnyűszerrel levadászták a lovagok, a romok eltakarítása hosszabb folyamat volt. De idővel minden lerombolt templomot, a városházát és a lakóházakat is újjáépítették. Dzsangó Peroxot kitüntették, de a pénzjutalmat már nem fogadta el, mindenki meglepetésére. Nem fogadta el, mivel ő csak haza szeretett volna jutni a világába. A kálemburgi pénzzel mit kezd ő majd otthon? Semmit. Igyekezett elfelejteni az egészet. Amint egyedül volt a sikátorban megjelent az angyal, aki az ígéretéhez hűen visszahozta Dzsangót az ő dimenziójába. Abba az időpontban került vissza, hogy a halálesetet el tudta kerülni. Nem következett be sem a drogozás, sem a közlekedési baleset, ami érdekes módon dimenzióváltással járt korábban, de Dzsangó elméjében megmaradt a nyoma a történteknek. Megmaradt az emlékképek sokasága, viszont nem mondhatta el senkinek, mert akkor bolondnak nézik. Ez a történet arra tanította, hogy meg kell becsülnie minden egyes percet az életéből, és nem szabad hagynia, hogy elvigye a kárhozat.

--==VÉGE==--

Dzsangó kalandjai 1. rész: ITT

Dzsangó kalandjai 2. rész: ITT

Dzsangó kalandjai 3. rész: ITT

Dzsangó kalandjai 4. rész: ITT

Dzsangó kalandjai 5. rész: ITT