Mindig is voltak olyan emberek, akik feltűnési viszketegségben szenvedtek. Mert ugyebár sok ember úgy fogja fel az életét, hogy mindent versenynek tekint, és ha nem tud eredményt felmutatni, akkor sajna meg kell küzdenie az önbecsülési gondjaival. A magánélete során harcolnia kell álmai nőjéért, meg kell felelnie a főnöknek, sokat kell tanulni a suliban és még sorolhatnám. Különösen nehéz feldolgozni, ha a sikeresek még fel is vágnak az eredményeikkel. Szóval leszűrhetjük a tanulságot, hogy mindenkinek jónak kell lennie valamiben. Igen ám, de nem mindegy, hogy miben is. A mai posztomban olyan történeteket gyűjtöttem össze, amikben valaki elég mókásan szeretné bebizonyítani a világ számára, hogy ő is jó valamiben. Kezdjük Kelet-Európával az összeállítást.
Vodkaivó verseny
Az Oroszországban már klasszikusnak számító vodkaivó-verseny eddig is sok áldozattal járt, ahányszor csak megrendezésre került. Lehet, hogy a versenyzők acélgyomorral rendelkeznek, de a vodka égető erejével is számolniuk kell. Annyit tudni kell az ilyen megmérettetésekről, hogy az első helyezett nem mindig éli túl a játszmát, a vezető halálok pedig nem meglepő módon a májkárosodás volt. Az idei ,,első helyezett” azután hagyta el az élők sorát, miután kb. fél óra alatt benyomott másfél liter vodkát. A többi dobogós pedig egyhamar az intenzíven folytatta a bulit, ahol a második helyezett átvehette az ,,első” jutalmát, 10 teli üveg Vodkát.
Palacsintaevés
Ők is oroszok. Azért vegyük tudomásul, hogy Oroszországban se mindenki alkoholista. Ha valakinek nem megy a vodka, ne is erőltesse, menjen inkább palacsintaevő versenyre! A győztes Borisz Iszajev 43 darab lenyomott palacsinta után állhatott az első helyre, egész pontosan állhatott volna, ha nem lesz rosszul és nem halt volna bele a küzdelembe. A halálát egy cigányútra tévedt palacsinta darabka okozta (Remélem a lelkes antirasszisták még nem kötnek bele ebbe a szófordulatomba :)).
Mobiltelefon hajítás
Ezt a versenyszámot hagyományosan a finnek nyerik meg. 2006-ban Budapesten világbajnokságot is rendeztek ebből versenyszámból (!). A zsűrik egész pontosan nem a távolságot, hanem a pontosságot és a dobás stílusát díjazták. A finneknek ezenkívül rengeteg jópofa népi hagyományuk van, úgy mint a feleségcipelés, a mocsárfoci és így tovább.
Szauna-világbajnokság
A finnek szokásaihoz nemcsak a szaunázás tartozik hozzá, hanem 12 éve már a szauna-világbajnokság is. A döntőben rendszeresen a finn és orosz versenyzők ,,küzdelmét” láthatjuk. Ez a döntő egészen addig tartott, amíg az orosz induló holtan esett össze, súlyos égési sérülésekkel. Nem bírta ki 6 percnél tovább a 110 fokos kabint (Az fentebb írottak alapján Oroszországban ezek a versenyek sok esetben hozzájárulnak a természetes fogyási statisztikákhoz).
Hot-dog
A zabáló-versenyek az állati módon történő táplálékfelvételt népszerűsítik. Az ilyen versenyeken általában hot-dogot, chilis babot vagy más nagyon fűszeres kajákat szoktak betermelni a résztvevők, talán a hot-dog evés a legnépszerűbb kategória (főleg Amerikában).Mondanom se kell, megéri ezen részt venni, mivel a győztes egy évi ingyen hot-dog fogyasztást nyert...
Lábbujj-szkander
Ez egy brit találmány, feltehetően egy kocsmában született meg. A britek rengeteg kitartásukkal el is érték, hogy ebben a számban világelsők legyenek. Azért tegyük hozzá, hogy nem veszélytelen a buli, történt már itt nagy lábujj törés nem egyszer...
Vizelet-visszatartó bajnokság
Furának hangzik, de ilyen is létezik. Habár felmerül ennek a játéknak a fontossága, ebből sportot űzni szerintem már extrém dolognak számít. Ez még rendkívüli záróizmokkal és óriás húgyhólyaggal is nehéz mutatvány. Az indulóknak folyamatosan vizet kell inniuk, és az nyer, aki később pisálja össze magát. Itt is történt már haláleset.
Tanulságként elég annyit hozzáfűznöm ezekhez az erőpróbákhoz, hogy mindent lehet, de csak óvatosan. Nem biztos, hogy megéri szétrombolt májjal, törött nagy lábujjal, forró fejjel, illetve a fulladás veszélyével dacolni pár perc ,,hírnévért” vagy egy kis elismerésért.