Az előző rész tartalmából
Dzsangó Perox folytatta kalandjait a barátságtalan temetőben, ahol ezernyi veszély leselkedett rá. Tudta, hogy minél hamarabb ki kell jutnia erről az elátkozott helyről, mielőtt felfalják a démoni lények. A sírontúli dimenzióban megmagyarázhatatlan dolgok történtek főhősünkkel; zombik támadták rá, majd egy időre legyőzhetetlen démonná változott. Amikor megérintette az egyik sátánista szobrot, maga előtt látta a megtestesült gonoszt egy ijesztő vízió során. A rövid rémálom után kinyílt egy földalatti kamra bejárata. Ebben a titkos teremben a legendás Dzsangó legyőzött három behemót szörnyet, majd megjelent egy térkapu, amely elvitte kalandjai végső állomására. 
Dzsangó kalandjai 3. rész
Útközben két varázskártyával felfegyverkezve eljutott a pokol egyik legsötétebb bugyrába. Bár nincsenek itt tüzes ördögök és lávafolyam, ez a helyszín mégis kísértetiesen hasonlít egy vesztőhelyre. Az életnek semmi jele nem mutatkozott itt; mindössze pár elszáradt, kidőlni készülő fa sorakozott az út szélén, semmilyen erdei állat nyomát nem lehetett látni, még a varjak károgását se hallhatta az ember. Dzsangó rövid útja során eljutott egy romos templomhoz. Az épület hajdanán egy monumentális katedrális lehetett, a főhajóból már csak egy óriási kőfal és a bejárati rész maradt. A templom romjai előtt egy kietlen temető helyezkedett el. Amikor Dzsangó Perox áthaladt rajta, meglepő módon nem támadt rá semmilyen rémséges teremtmény. Most valami más csapdát eszeltek ki az ördögi lények.
Amikor átlépett a bejárat megmaradt részén, ismét megcsodálhatta a templom falának hatalmas méreteit. Odalépett az oltárhoz, és megnézte a misekönyvet. Bár sose volt vallásos, mégis mélyen megrázta az, amit a könyvben látott; istenkáromló fejjel lefelé álló keresztek, ördögi szörnyek rajzai és démonidéző versikék álltak benne. Amikor továbblapozott két különös nevet olvasott, melyekről ezelőtt még sosem hallott: Bláziusz és Szefiroth. A borzalmas iromány olvasásának a templom őrzői vetettek véget. Hirtelen előtűntek az árnyékból, és körbeállták a kalandort. Ilyen undorító szörnyeket még sosem látott. Az irtózatoknak valami különös anyag borította a bőrét. Ez a fekete szurokszerű anyag teljesen beborította a viselőjének testét, mint egy testhez simuló szarupáncél. Csak a kéken izzó szemük látszott ki ebből a furcsa burokból. Vajon mik lehetnek ezek az entitások? A leírhatatlan szörnyalakok közül egy emberszerű lény lépett elő. Az ő testét már nem fedte be teljesen a fekete burok, hosszú ősz haját lazán mozgatta a szél. Felismerte ezt az alakot; ő Bláziusz, akit az előbb látott abban az ijesztő horrorkönyvben.
Hát ennek bizony a fele sem tréfa! Amit a rémséges könyvben látott, sajnos nagyon hamar valóra vált. A fenevadak megindultak hősünk felé. A fekete burkot pengével is csak nagy nehezen lehetett felsérteni. Sajnos lőszerből is kevés volt. Használnia kellett az egyik varázskártyát, melyet az előző helyszínen talált. A "Vadászat" feliratú kártyát választotta. Hirtelen valami óriási erő járta át a kezét. Érezte, hogy képes legyőzni ezeket a szörnyetegeket! Elővette a legegyszerűbb fegyverét, a forgó pengét, és megtámadta a túlerőben lévő szörnyszülötteket. A támadó dúvadak halálos sebeket kaptak tőle; mivel a varázskártya megnégyszerezte az erejét! A sötétbe burkolt szörnyek fokozatosan elvéreztek a mindent elsöprő varázslat hatására, és már csak Bláziusz maradt hátra a szörnyseregből. Az emberszerű élőhalott ereje fogytán volt, így kénytelen volt visszavonulni. Az erős ütések miatt a mágusról fokozatosan leszakadt a keménynek hitt éjfekete burok. A legyőzhetetlenség illúziója szertefoszlott. A gonosz mágus hamarosan befutott a templom alatti kamrába. Ez valójában nem is menekülés, hanem taktikai visszavonulás volt részéről. A borzalmas nekromanta egy lelkekkel teli kút mellé lépett. Számtalan sok kavargó lélek jelent meg a kútban. Az élőhalott varázsló bal kezével belenyúlt ebbe a lélekgyűjtőbe, majd feltöltődött energiával. Újra ereje teljében volt, és pillanatok alatt pokoli katonák tucatjait idézte meg. A lelketlen démon készen állt arra, hogy végleg megsemmisítse a hősünket.
Dzsangó Peroxnak ezúttal se volt könnyű dolga; nemcsak az oszlásnak indult ördögi nekromantát kell legyőznie, hanem élőholt szolgáit is. A zombik mellé ezúttal boszorkányok is érkeztek. Velük volt a legnehezebb elbánni. Amikor elfogyott a lőszer, a forgó pengével aprította szét a többi élőhalottat. A mágus rengeteg varázstrükköt bevetett Dzsangó ellen, de az ifjú kalandor elszántsága ellen tehetetlen volt. Rövidesen elpusztult maga Bláziusz is. De az ő lelke más volt, mint a többi irtózaté. Az övé vörös színben pompázott, és sokkal több életerőt adott a felvételkor, mint az előzőek. Miután végzett a varázsló démonnal, Dzsangó Perox átkutatta a helyiséget. Kis idő múlva talált egy lejárót a pincébe. Amint leért a lépcsőn, a különösen büdös formalinszag egyből megcsapta az orrát. Nem sokkal később egy üres folyosóra ért, ahol vérnyomokra lett figyelmes. A formalin bűze mellé a már oszlóban lévő holttestek szaga is vegyült. Ez az egész hely egy pokoli kórházra emlékeztetett. Pár pillanat múlva egy ijesztő hangra lett figyelmes a harcos; mintha valaki vagy valami csúszkálna a hideg padlón. Addig volt jó neki, amíg nem tudta, hogy mi közeledik felé.
Ez a borzalmas teremtmény egy élőhalott lány volt. Ő okozta azt az orrfacsaró bűzt, amit ez idáig érzett. Halk, rekedt hangján a következőket mondta: Ne küzdjél, halandó...a végzeted nemsokára eljön érted...ez csak a purgatórium, de ha ellenkezel, akkor a pokol legmélyebb bugyraiba fogsz kerülni...Örülj neki, hogy egyáltalán élsz...erről az elátkozott helyről még senki jutott vissza a halandók világába...távozz innen, amíg megtehete..
A következő szavakat már nem mondhatta ki ez a förtelmes lény. Amikor a harcosunk belelőtt párat shotgunnal, apró cafatokra esett szét az élőhalott. Dzsangó határozottan ijesztőnek találta ezt a hátborzongató helyet és a lakóit. Ahogy bebarangolta az épületet a kalandor, rengeteg lőszert szedett fel útközben. Szinte mindegyik szobában talált valamit; hol shotgun lőszert, hol minigun töltényt és rakétákat. Hősünk óvatlanul belépett az egyik közeli szobába. A bejáratnál egy ismerős alakzatra bukkant, ami nem volt más, mint az égő pentagramma. Újra kísértést érzett, hogy odamenjen ehhez az ördögi szimbólumhoz. Amint rálépett, az tüzes kör rövidesen eltűnt. Dzsangó nem értette, hogy mire való ez, de nincs kizárva, hogy hamarosan meg fogja tudni. A vándor rövidesen egy újabb sötét kamrába jutott. De a falak és a padló már egészen másképp nézett ki. A padló most nem pepita csempéből, hanem faragott kőből volt. A falak nem téglából, hanem terméskőből álltak, melyeket ódon faliszőnyegek és fáklyatartók díszítettek, így az egész helynek volt egy rideg középkori kastély beütése. A kicsiny kamra egy folyosóban folytatódott, melynek a végén egy hatalmas vasajtó helyezkedett el. Az ajtót egy gyalázatos rajz borította, amelyen egy szárnyas démon megkínozza Jézust. Ez mélyen felborította a harcos lelki világát, aki még mindig nem tudott hozzászokni ehhez a mérhetetlen istenkáromláshoz. Szinte már érezni lehetett a levegőben, hogy a gonosz nemsokára megjelenik. Hozzáért a gigantikus ajtóhoz, amely hihetetlen módon magától kinyílt. Dzsangó Perox eljutott kalandjai végső állomására, és megpillanthatta a második démont, akit a fekete misekönyv említ,Szefiroth-ot.
A kecskefejű szörnyeteg egy fejjel lefelé fordított vaskereszt előtt lebegett. Sötét szemeiből ördögi ravaszság sugárzott. Az állatszerű élőlény emberi belsőségeket tartott karmos kezeiben, azt egyelőre nem tudni, milyen okból. A sátáni teremtmény nem volt egyedül; minden irányból pajzán démonok vették körül, melyek az emberi elme legmélyét testesítették meg. Ezek a fenevadak csak külsőleg voltak emberek, tekintetük inkább egy ösztönlényre emlékeztetett. Pár pillanat múlva egy újabb iszonyat jelent meg; egy gigantikus vörös anakonda, mely talán még hátborzongatóbb volt, mint a lebegő démon. Az ördögi szörnyek támadásba lendültek; míg a kisebb démonok forró vasvillával, a nagyobbak tűzgolyókkal támadtak. A gépkarabély és a rakéták segítségével rengeteget leszedett a kalandor a szörnyek sokaságából. Sokat, de nem eleget. A dúvadak végeláthatatlan sorai egyre csak jöttek és jöttek egymás után. Dzsangó rengeteg sebesülést szerzett nem sokkal a harc kezdete után. Nem tudott annyi lelket felvenni, hogy időben begyógyuljanak sebei. Nehéz küzdelem árán, de sikerült visszaverni a szörnyek első hullámát. Elindult a következő ellenségek felé, amikor belemart az a vörös anakonda, akit a kecskefejű démon mellett látott. Nagyon erős harapást kapott a mellkasába, a leírhatatlan fájdalomtól a kalandor összerogyott. Érezte, amint elszáll a maradék ereje is. A teste csak egy törékeny burok, amit nemsokára levedlik magáról. A lelke kiszállt önmagából és kívülről láthatta élettelen testét. Vajon ez lenne a halál? Pedig egyszer már meghalt, amikor idekerült. Mi folyik itt?! És ezután egy újabb megmagyarázhatatlan dolog történt Dzsangóval...
...érezte, hogy valami visszarántja...egy ismeretlen erő nem akarja, hogy elhagyja ezt a világot. Egy különös hang azt parancsolta neki, hogy folytassa a harcot. Amikor sajgó végtagokkal felébredt, egy ismerős helyen találta magát. A kamra bejáratánál van, ahol rálépett az égő pentagrammára. Az ifjú kalandor csak most kezdett rájönni, mi történt vele. Mivel rálépett erre a tüzes jelre, az valahogy aktiválódott, és ez volt képes feltámasztani őt. Leírhatatlan dühvel a szívében elindult, hogy véget vessen az ocsmány szörnyszülöttek sírontúli életének. Ismét belépett a kamrába, ahol ez előbb majdnem elpusztították a megtestesült borzalmak. A második támadás sokkal sikeresebb volt, mint az előző, mivel Dzsangó már tudta, hogy mivel áll szemben. Elkezdte módszeresen irtani az ördögfajzatokat, majd haláluk után minden egyes lélekkel begyógyította sérüléseit. Rövid idő múlva a démoni szolgák mind elpusztultak és a főgonosz, Szefiroth már magából kikelve őrjöngött. A sátáni kiáltásokkal mit sem törődve, tovább gyűjtötte a lelkeket, hogy még több életerőre tegyen szert. Amikor elég sokat összeszedett belőlük, a harcost újra és újra egy mélyről jövő, pusztító érzés kerítette hatalmába. Ám ezúttal nem akarta elnyomni ezt az érzést és így rövidesen átalakult a bosszú tüzes angyalává.
Minden egyes ütés, melyet a kecskefejű démonra mért, egyre erősebb volt. Szefiroth fokozatosan egyre nagyobb tűzgolyókat lőtt, de mindezt hiába, mert Dzsangó Perox démon formájában sebezhetetlenné vált. Nem számít, milyen varázslatot használ ez a lebegő borzadály, ezt a csatát már nem nyerheti meg. A kalandor utolsó ütése leterítette a leggonoszabb fenevadat is. A kecskefejű démon élettelenül a földre hullott és kilehelte démoni lelkét. Már csak a vörös kígyó maradt életben. Dzsangó visszaalakult emberi lénnyé, így sajnos legyengült, amikor a kígyó újabb támadásra készült. Már csak egy esélye volt. Aktiválta utolsó segítségét, a "Sebezhetetlenség" kártyát. A gyilkos kígyó csapásai semmit sem értek, miközben Dzsangó neki képes volt sérülést okozni. A forgó pengéjével közvetlen közelről ontotta ki a sátánfajzat életét. A pokoli csata véget ért. A fárasztó ütközet után nem sokkal egy fehér köd jelent meg. Ez valójában egy térkapu, amivel már korábban is találkozott a főhősünk. Ezúttal sem tudta, mi vár rá, ha belép a kavargó örvénybe, de abban biztos volt, hogy ezt meg kell cselekednie. Felkészült mindenre és magabiztosan belépett a dimenziókapuba. Azt még nem tudni, hogy ezúttal hová viszi a végzete, de valószínűleg attól csak jobb lehet, amit az elmúlt napokban átélt.
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK... ITT
Dzsangó kalandjai 1. rész: ITT
Dzsangó kalandjai 2. rész: ITT
