Az előző rész tartalmából
Dzsangó a sötét erdőben barangolva találkozott Izabellával, a misztikus nővel. A gyanútlan harcos még csak nem is sejtette, hogy mekkora bajban lesz. Hirtelen úgy érezte, hogy valaki gonoszul megmarkolja és szorongatja a szívét. Pár perc hiábavaló küzdelem után eszméletét vesztette. Utolsó emlékképe az volt, hogy a gonosz nő mágikus erejével lebénítja és felemeli testét.
A kalandor erős fejfájással és kimerülten ébredt fel. Amikor körbenézett, ráeszmélt, hogy megbénítva fekszik egy rémisztő, idegen barlangjáratban úgy, hogy nem emlékszik arra, hogy került ide. Amint kilátástalan helyzetén gondolkodott, megjelent előtte Izabella. Dzsangónak lett volna egy-két keresetlen szava az aljas nőhöz, de amint megszólalt volna, megérkezett egy még ijesztőbb szörnyeteg, akit errefelé csak úgy emlegetnek, hogy Materiál hercegnő.
Materiál hercegnő egy gonosz asztrálmágus volt, még azok közül is az egyik legravaszabb. Az élőholt seregben szolgált, de némiképp a saját szakállára is dolgozott. Materiál tanítványának, Izabellának az volt a feladata, hogy a barlangba cipelje az eszméletlen harcost, azért, hogy a mágus kiszívhassa az életerejét, hogy egy speciális nekromanta elixírt készíthessen Dzsangó véréből és a lelki esszenciájából. Hosszadalmas, fájdalmas procedúra lesz, és nemsokára belekezd a sötét mágus. Már nincs sok hátra a kalandor életéből.
- Mik az utolsó szavaid, idegen? Kérdezte a kegyetlen boszorka.
- Engedj el, és akkor megélheted a másnapot, te sátánfattya. Felelte Dzsangó, minden bátorságát összeszedve.
Dzsangó minden erejét összeszedte a túlélés érdekében. Egyetlen dobása volt hátra, még előkaphatja a zsebéből azt a vadászkést, amit korábban a kriptában talált, mielőtt a pap megszólította. Minden erejét összeszedte, de még így is alig bírt megmozdulni. Mindössze csak forogni bírt a lebegő erőtérben, amiben tartotta őt az asztrálmágus. Már majdnem a kezébe vette a kést, mire Materiál meglátta és elemelte mágikus erejével. Ez volt az utolsó lehetősége, amit nem tudott kihasználni. Mérgében csak forgolódni tudott Dzsangó Perox, aki egész életében most érezte a leginkább szerencsétlennek magát. De pont a reménytelen vergődés közepette találta meg őt a szerencse! Valami kiesett a zsebéből, ami ezúttal nem egy penge volt. A drágakő! És leesett a földre. Perox először nem is sejthette, hogy ez a kis kő fogja megmenteni az életét! Amint a varázsló meglátta a követ a szíve majdnem megállt; igaz volt az, amit az atya mondott a kriptában, csakugyan taszítja magától az élőholtakat. A mágikus fogvatartó erő szinte azonnal gyengülni kezdett. és ahogyan gyengült, Dzsangó túlélési esélyei úgy javultak. Egy földön lévő követ már hozzá tudott vágni a boszorkányhoz, aztán pedig felvette a smaragdszerű drágakövet és elindult a gonosz lény felé. Saját kezével megtudta volna fojtani a sötét entitást, de az biztosan nem lett volna elég. Lenyomta a torkán a varázskövet. Szinte fénylett, ahogy lement az élőhalott torkán. És ahogy lement, úgy égetett szét minden félig holt szervet a mágikus tárgy, másodpercekig csak a banya halálsikolya hallatszott. A szörnyszülöttből már csak az összeégett teteme maradt.
Egy szempillantás alatt lehajolt, felvette a vadászkését a földről, aztán minden erejét összeszedve belehajította a csaló Izabella szemébe. A gonosz nő üvöltözött és sikított, tudta, hogy ezt a férfit már nem győzheti le. A következő pillanatban Dzsangó megadta neki a kegyelemdöfést a shotgunnal. Amint egy lélegzetvételnyi időhöz jutott a kalandor, rögtön azt nézte, hogy mit találhat ebben a földalatti kamrában és hogyan juthat tovább. Amikor Dzsangó átkutatta a boszorkány titkos kamráját, több érdekes dolgot is talált. Mindenekelőtt felvette drágakövet, ami az asztrálmágust is megölte, tudván, hogy a többi élőholtra is kártékony hatással van. Emellett előkerültek életelixírek és egy régi, poros kódex, amit szintén magával vitt, hogy majd később tanulmányozhassa. Még a barlangban volt, amikor észrevette, hogy a megölt két mágus után nem maradt zöldes színű lélek, ami felvételével regenerálódnak a sebei. Különösnek tartotta, de nem volt ideje ezen többet gondolkodni.
Az utazó folytatta kimerítő vándorlását a setét erdőben. Némi reménysugár felcsillanni látszott; napok óta ezek voltak az első fénysugarak, amelyek besütöttek erre az elátkozott helyre. Amikor rövid pihenőket tartott Dzsangó, elővette azt a ősrégi kódexet, amelyet a boszorkány barlangjában talált. Pár oldal fellapozása után kiderült, hogy túlnyomórészt nem varázsigéket és mérgek receptjeit tartalmazza a könyv, hanem az élőholt sereg szörnyeinek leírását. Furábbnál furább élőlények szerepeltek ebben a kódexben; hatalmas húsevő-virágok, mozgásra képes gombafajok, amelyek kábító mérgeikkel teszik ártalmatlanná áldozatukat. És még ijesztőbb szörnyetegek is szerepeltek a könyvben; szárnyas démonok és a korábban említett vérfarkasok. Ez a faj rendkívüli gyorsasággal rendelkezik, immunitása van sok varázsige ellen, és alakváltásra is képes. Sajnos a leírt rémséges élőlények gyenge pontjaira nem tért ki a könyv.
Ahogy hősünk bandukolt az erdő széli mocsárban, egyszer csak egy gitár hangjára lett figyelmes. Ez a lágy muzsika nagyon jól esett Dzsangó füleinek az elmúlt napok borzalmai után. Egyre közelebb ment a zene forrásához, míg végül meglátta a hangszert. Nem volt ott zenész, aki megpengette a húrokat, mégis szólt a gitár, saját magától eljátszotta kellemes, halk zenéjét. A harcos érzékei felfokozódtak, feszülten odament a hang forrásához. Percekig figyelte a dallamot, amikor észrevett valami furcsát. Azt, hogy a muzsika ideje alatt az összes állat eltűnt a környékről. Már nem hallotta varjúk károgását, nem mászkáltak rágcsálók az avarban. Mi elől menekültek az erdőlakók? Mi ijesztette el őket? Dzsangó gyorsan előkapta fegyverét, és felkészült a veszélyre.
A zene hirtelen elhallgatott. Először csak a gitár színe, majd az alakja is furcsa változásokon ment keresztül. Ahogy a hangszer alakja megváltozott, előbb egy szőrös, véres száj, majd két fehér szem rajzolódott ki a leírhatatlanul gonosz masszában. Ezután kivillantak a szörny hegyes szemfogai és a vándor tudta, hogy itt már csak a túlélés a tét. A szörnyeteg vérszomjas tekintettel nézett a harcosra, és felkészült a gyilkolásra. Dzsangónak eszébe jutott, hogy felismerte ezt a szörnyet a kódexből, ez egy vérfarkas! Roppant nehéz megölni ezeket a sötét teremtményeket, és emellett nagyon gyorsak, elfutni sem lehet előlük. Mielőtt a harcos végiggondolta volna a haditervet, a rémséges lény nekirontott. Az első ütést hárította és ellökte magától a fenevadat. De az gyorsan talpra állt és belekarmolt Dzsangó arcába. Mivel közel volt a szörny, ezért ildomos volt előkapni a forgó pengét. Mindössze arra volt elég, hogy pár támadást kivédjen, tudta, hogy egy ilyen erős dúvad ellen a közelharci taktika nem válhat be, max időhúzásra elég. Elő kell vennie a minigunt, az kell ide. Hátra lépett és már két kézzel fogta az irtózatos minigunt, amikor a farkas egy csapással eltörte a gépfegyvert, ezáltal használhatatlanná tette! A következő karmolás pedig Dzsangó mellkasát ás karját érintette. Hatalmas sebet kapott a szörnytől és kilátástalannak ítélte meg a helyzetét; de nem ijedt meg. Hirtelen érezte, hogy szunnyad benne valami leírhatatlan erő, amit már érzett nem is olyan rég; a démonná válás képességét élte át újból! Most jutott eszébe az, amit a szárnyas angyal mondott neki a küldetése előtt, amikor kapott egy új képességet. Az új harci technika az volt, hogy most már a kavargó zöld lelkek felvétele nélkül is át tud alakulni démoni lénnyé, csak elég haragnak kell összegyűlnie a szívében, és már elkezd felszabadulni belőle az az erő. Pillanatok alatt átváltozott a pokol lovagjává és megállította a farkas csapásait. Aztán a kezét a fenevad szívére tette és az energia gömb kiáramlott a kalandor testéből.
A szörnyszülött ettől a csapástól darabokra szakadt. A démoni és az emberi forma között olyan különbség volt, amire nem számíthatott a vérfarkas hiába volt okos élőlény. A gonosz erdő egyik legveszedelmesebb rémsége elpusztult. De sajnos ezzel nem szűnt meg a veszély; amikor Dzsangó indulni készült, mozgást látott a környező bokroknál. Bekövetkezett a legrosszabb, amire számítani lehetett: a vér szaga idevonzotta a falka többi tagját is. Az első tizenkét farkasemberrel könnyűszerrel végzett. Csak egy óriási gond adódott. Úgy érezte Dzsangó, hogy kezd fogyni az ereje, már egyre gyengébbek a kilőtt energia lövedékek, és a sérüléseket is egyre jobban megérzi. Végül pedig bekövetkezett az, ami a legkedvezőtlenebb volt a csata szempontjából, visszaalakult a sokkal gyengébb emberi formába. Nincs más megoldás, folytatni kell a harcot. A vándor már többször is erőből belelőtt shotgunnal a szembejövő dúvad hordájába, mégsem álltak meg az irtózatok. Dzsangó lelki szemei előtt leperegtek élete pillanatai. Már felkészült a halálra. Tudta, hogy a végzet már várja őt. Ekkor hirtelen...
...megtorpantak a fenevadak a támadásban! A farkasemberek megálltak, és láthatóan legyengültek. Ezután iszonyú halálhörgések közepette kilehelték sátáni lelküket. Amikor a vadállatok elterültek a földön, Dzsangó észrevette, hogy egy óriási penge mély sebet ejtett a farkasokon, amelytől pillanatokon belül elvéreztek. Kisvártatva előlépett egy páncélos, angyal kinézetű lény, kinek sötét volt a bőre és két szárnyából is pengék álltak ki. Dzsangó nemsokára felismerte, hogy hasonló aurája van, mint annak az angyalnak, akitől a küldetését kapta pár nappal ezelőtt. Megköszönte a rejtélyes segítőnek a támogatást. A pengeszárnyú lény jó szándéka jeléül megjavította az eltört minigunt, és Dzsangó sebeit is begyógyította. Nem sokkal később az angyali segítő felszállt a levegőbe és nagy fényvillanások keretében eltűnt ebből a dimenzióból. A kalandor újult erővel folytatta útját, és tudta, hogy már nincs messze a küldetés igazi helyszíne Agyiszgrád, Kálemburg fővárosa.
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK... ITT
