Régóta érzem, hogy szentelnem kell egy posztot a politikai élet kritizálásának. Mindenekelőtt arra törekedtem, hogy valami általánosabb kritikát formáljak meg, mivel nem szeretnék leragadni se a kurv@ Orbán,  se a böszme Gyurcsány szinten, hanem valami sokkal átfogóbbat írni erről a témakörről. Úgy érzékelem, hogy ez a mai sokat hangoztatott liberalizmus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez a szabadelvű ideológia már önmaga paródiájává vált, a polkorrektség sajnos a szólásszabadság korlátozásával lett egyenértékű. Valamilyen okból elcseszett kisebbségvédelem lett ebből, a legjobb példa talán a migránsok ész nélküli védelme és a melegek jogainak túlzott hangoztatása.  

 Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon jó-e a túl sok szabadság. A régi merev felfogással se értek egyet, meg a mai túlzott szabadelvűségben se hiszek. Nem tartom magam se konzervatívnak, se liberálisnak. Elgondolkodtam azon is, hogy egyáltalán hogyan lehetne szabályozni az egyén és a közösség jogait? Jó-e a társadalomnak a nagyfokú szabadság, vagy inkább rendpártiság címen csökkentsük az egyén jogait a köznyugalom érdekében? Vajon a közösséget szétzilálja-e a túl sok jog? Ha mindenki elmondhatja a véleményét, vagy oda megy ahová akar? Ha mindenkinek van joga ki- és bevándorolni egy országba, az okozhat problémákat. A népek összekeveredése régen is elég sok etnikai konfliktust idézett már elő, a Római Birodalomnak nem tett jót a germánok bevándorlása, de a történelmi Magyarországnak sem a szerb, román és más népcsoportok beáramlása a török kiűzése után. A szexuális szabadság is felvethet kérdéseket, mivel nagyon sok válást, abortuszt eredményezhet, ha valaki túlzottan a vágyainak él. Ilyenkor érzem azt, hogy a szabadság útvesztői a helytálló kifejezés erre a mai korszellemre. Sokszor érzem azt, hogy a szabadság az valójában egy semleges dolog és nem áldás mindig. Annak áldás csak a szabadság, aki tud vele bánni, aki nem, annak ártalmas is lehet. Egyszerű példával élek most, van aki szabadidejében is azzal foglalkozik, hogy művelődjön, fejlessze a képességeit, meg persze van, aki  ha túl sok szabadságot kap mindenféle kontroll nélkül, akkor könnyen szenvedélybeteggé válik és lezüllik.

 Már az elméleti, megfelelő mértékű szabadság meghatározásánál is gondok lépnek fel, de ami a gyakorlatban létrejött a liberalizmus eszméjéből manapság az már egyenesen káros. Arra már csak egy kifejezést lehet használni, amit már előttem is sokan kijelentettek. A liberálfasizmus. Nem véletlen, hogy ezt a szót használom. Sajnos a libsik rohadtul nem fogadják el a másik fél véleményét, mert csak mondják a magukét ezerrel, ellentmondást nem tűrően. A liberálisok mostanra már egyszerű antikonzervatívok, antirasszisták, antinacionalisták lettek, őket nem érdekli a másik fél véleménye, ahogy a népé sem. Azért, mert ők egy hangos, erőszakos kisebbséget képviselnek. Most már eljutottunk oda, hogy a libsik mondják meg mi a szabadság, főleg a szólásszabadságot terelik mederbe az általuk kitalált polkorrektséggel. Sajnos a liberális felfogásból már valami erőszakos, magát demokráciának tettető kvázi-diktatúra lett. Legyél toleráns! De számomra ez negatív érzéseket sugall, azt, hogy "nem szeretsz valamit, de tolerálnod kell, tűrd el, hogy létezik, viseld el a baromságait". Úgy működnek ezek a libsik, hogy bizonyos kisebbségeket ész nélkül elkezdenek védelmezni sőt ezen csoportokat hibátlannak állítják be. Legyen szó akár a szexuális kisebbségekről, akár etnikai, vallási kisebbségek, amelyek sokszor a lakosság elég kis hányadát teszik ki (a szexuális kisebbségek együtt is max 1-2 százalékát képezik a társadalomnak, az etnikai- és vallási kisebbségek száma pedig erősen változó) és nem gondolom azt, hogy a kisebbségiek problémái fontosabbak, mint a többségi társadalmi csoportoké. De liberális média túlsúly képes ezt is teljesen aránytalanul bemutatni, valahogy a melegek jogairól többet cikkeznek, mint a magyarok üldöztetéséről, és más társadalmi gondjainkról.

 Térjünk át a másik címben szereplő fogalomra, a demokráciára. A demokrácia szó népuralmat jelent és a hatalmi ágak (törvényhozás, végrehajtás, bíróság) szétválasztását. Jókat lehet vitatkozni azon, hogy ezen elvek mennyire valósultak meg a gyakorlati életben. A politikában sokszor az az oldal erősebb, akit jobban pénzelnek. Több pénz van a kampányra, esetleg a megfelelő emberek lefizetésére. Aki hatalmat akar, az törekszik a média befolyásra is, hogy ezáltal hassanak a közvéleményre, amelyet hosszútávon szavazatra is betudnak váltani. Sajnos a politikusok pénzügyi érdekei és hatalmi ambícióik valóban gyengítik a népuralmat. Az államfőket nagyrészt nem érdekli, hogy mit akar a nép, csak úgy tesznek mintha fontos lenne. Megszerzik a szavazatokat és annyi. Mindent megígérnek, hogy hatalomhoz jussanak, aztán meg egyik kormány ugyanolyan korrupt, mint a másik. Ilyenkor érzem azt, hogy a demokrácia kicsiben olyan, mint a diktatúra, de már sokkal finomabbak az eszközök, amikkel a politikus megszerzi a hatalmat, és amivel elbánik az ellenzékével. Úgy látom, hogy a tényleges népuralom eddig sehol sem valósult meg. De nem szabad feladni. Sok millió ember megtapasztalta már, milyen érzés diktatúrában élni, ezért kell építeni a demokráciát, viszont nem hagyhatjuk a szélsőliberálisok véleményterrorját sem, mivel az elfogadhatatlan. Lehetséges, hogy a helyes út a konzervatív és az eredeti liberális felfogás között van, de nehéz pontosan meghatározni az arany középutat.

 Jól mondják, hogy a média a negyedik hatalmi ág, azt is jobban kéne ellenőrizni, sajnos a népszavazásoknál üt ki a legjobban, hogy milyen könnyű befolyásolni a közvéleményt. Eddig is úgy gondoltam egyébként, hogy a szavazati jogot (és a szavazhatóságot is persze) nem a betöltött 18. életévhez, hanem legalább egy érettségihez kéne kötni, mennyivel értelmesebb rendszer lenne az. A népszavazások óriási problémája, hogy a nép nagy része nem ért a közügyekhez, így nem igazán célszerű mindenkinek kikérni a véleményét. A legtöbb ember örül neki, hogy ha a saját szakmáját átlátja, amivel heti 40 órában foglalkozik (a tömegek általános műveltsége meglehetősen változó), de nem látja át sem a gazdaságot, sem a politikát, sem az egészségügyet. Kedvencem az volt, amikor kitalálták, hogy kezdeményezzünk népszavazást Paks II-ről... Majd valószínű, hogy az átlagembernek lesz mérvadó véleménye arról, hogy az atomhasadást orosz vagy amerikai tőkével valósítsák-e meg a reaktorban. A médiához még hozzáfűzném azt is, hogy a különböző politikai csoportok nagyon egymás ellen hangolják a tömegeket, a hatalmuk megszerzése érdekében démonizálják a másképp gondolkodókat. Sajnos ezt a tényezőt nehéz kiküszöbölni, mivel nem egyszerű megmondani azt, hogy mi számít gyűlöletbeszédnek, és mi nem. A cikk elején is említettem, hogy ellenzem a polkorrektséget, szóval bele kell törődni, hogy a radikális vélemények is részét képezik a demokratikus életnek.   

 Véleményem szerint a demokrácia intézménye jó, de a liberalizmus ideológiája nem. Szerintem mind elvi síkon, mind a gyakorlatban külön kell választani a kettőt, A liberalizmusnak az az életfelfogása, hogy az egyén minden szempontból fontosabb, mint a közösség (amely szerintük sokszor elnyomja az egyén). Elég sok alkalommal a liberálisok támadás alá veszik a vallásokat, a nacionalizmust és nem kímélik a családokat sem (másik oldalon ezek a fogalmak a konzervatív felfogás alappillérei). Nem úgy kell gyakorolni a szabadságot, hogy közben mindent lerombolunk a tradicionális felfogásból. Nem gondolom azt, hogy a köztársaság rendszerében kötelező melegfelvonulást tartani vagy azt tenni, amit a radikális feministák mondanak. A liberális véleménytúlsúllyal se értek egyet. Viszont a többpártrendszert, a szólásszabadságot és a korrupció elleni küzdelmet mindenképp támogatom.