1926 április 23.

Kutatócsapatot küldött a Miskatonic Egyetem Afrikába, ahol nem várt leletre bukkantak. A Miskatonic Egyetem szakképzett archeológusai kiástak egy Necronomiconhoz köthető apokrif iratot az etióp felföldön egy keresztény templom romjaitól nem messze. Régóta sejtették a szakértők, hogy Abdul Alhazred feljegyzéseiből nem került be mindegyik a Necronomicon végleges változatába. Az okkultista régészek elveszettnek hitt írásokat találtak a Kelet-Afrikában, melyekről sikerült bebizonyítani, hogy az arab tudóstól származtak, ám nem képezték részét a kanonikus Necronomiconnak. A megtalált arab nyelvű kéziratot hitelesnek tekintették, felismerték Alhazred írását az archaikus tekercseken. Az Etiópiában talált sérült papíron nehezen, de sikerült megfejteni a szövegben említett Árnyak Szentélyének pontos elhelyezkedését. Egy rejtélyes fekete piramis képe is megjelent a tekercsen, melynek egyelőre nem sikerült megfejteni a rendeltetését.

Megmozgatta a kutatók fantáziáját az egyszerű, de rejtélyes ábra. Egyetlen nyugat-afrikai ősi kultúra sem emelt ilyen vagy ehhez hasonló építményeket a Szaharától délre a történelemtudomány hivatalos álláspontja szerint. Mintha az egyiptomi piramisok sötét változatát építette volna meg egy ismeretlen civilizáció. Egyesek szerint még ősibb lehetett templom, mint a már ismert közel-keleti kultúrák.

Damian Gladstone-t kételyek gyötörték.

– Vajon csak a régi emberek fantáziájának szüleménye, amit a tekercsre rajzoltak vagy az elfeledett múlt egy darabkája? Még az sem egyértelmű, hogy milyen célt szolgálhattak a furcsa épületek. Megalomán uralkodók temetkezési helyéről van szó vagy vallási szertartások központjáról? – tette fel kérdéseit Damian Gladstone a Miskatonic Egyetem professzorainak.

Vajon mit rejt a piramis mélye? A fikciós fantasy/horror történetemben rövidesen kiderül. Borzongással teli olvasást kívánok hozzá!

Olvasási idő: 15 perc

Fejezetek száma: 1/1

1927 március 12.

Monroviától kétszázmérföldnyire északra vert tábort Damian Gladstone tífusztól megtizedelt régészcsapata. A járványon kívül a babonás bennszülött munkások lázadása is kockáztatta az expedíció sikerét. Kevesen merték elkísérni őt erre az útra a libériaiak közül, még a busás fizetség ellenére is.

A húsztagú expedíció nyolc tagját leverte a tífuszos láz, őket visszaszállították Monroviába kórházi kezelésre. Damian csak reménykedni tudott a felépülésükben. Tizenketten maradtak az Afrikába érkező csapatból az ásatáson. Bírták az iramot, de tartottak a fertőzéstől és az embert próbáló trópusi éghajlattól, és nem bíztak a helyiekben.

Damian kénytelen volt hozzászokni a trópusi forrósághoz, amit éles váltásként élt meg Észak-Amerika hűvös időjárásához képest. Okkal érkeztek meg a közép-afrikai országba, meg akarták találni az etióp leletben említett Árnyak Szentélyét.

A bennszülött munkások tikkasztó forróságban dolgoztak, miközben a Nap bejárta a türkizkék égboltot pirkadattól szürkületig. Reggeltől estig ástak.

Az expedíció kezdetének másnapján felkiáltott az egyik libériai munkás, amikor delet ütött az óra. Talált valamit.

A hegyoldalon leomló több lábnyi földréteg alól fekete fal látszódott ki, aminek tükörsima felszíne megcsillant a fényben.

A régészcsapat három tagja, Damian Gladstone, Winston és Alexander nyomban elindult, hogy közelebbről is szemügyre vegye a leletet. Csillogó fekete lapok borították az eltemetett építmény felszínét, ami kilátszott a földből.  

Talán ónix ásványnak van ilyen színe vagy a fekete márványnak, de ez még bizonytalan első ránézésre a rátapadt tömérdek föld miatt. Valószínűleg földcsuszamlás temette maga alá a titokzatos templomot – gondolkodott a régész.

Gladstone le merte fogadni, hogy sikerült felfedeznie a Necronomicon apokrif iratában leírt Árnyak Szentélyét. Megtalálta azt, amiért ő és a csapata nekivágott a nehéz útnak.

Én leszek a Miskatonic Egyetem leghíresebb régésze, a szakma egyik legjobbja – gondolta magában.

Izgatottság lett úrrá rajta a gondolatra.

Rövidesen meglelték a bejáratot az éjfekete monstrum oldalán. Percekkel később a munkások feszítővasakkal felnyitották. Megnyílt az út a mélybe.

A túlvilági templom felfedezése után rövidesen menekülőre fogták babonás bennszülöttek. Gladstone rájuk üvöltött, hogy maradjanak, de hatástalannak bizonyult. Innentől kezdve nem voltak hajlandóak részt venni az expedícióban. Ellenben Damian Gladstone és társai, Winston és Alexander nem tudtak ellenállni titokzatos szentély hívásának.

Fáklyát gyújtottak mindhárman. Gladstone magánál tartotta a nikkelezett, díszes mintával gravírozott revolverét, amolyan szerencsehozó talizmánként. Mindenre felkészült. A csapat többi tagja a felszínen maradt őrizni a tábort és folytatni az ásatást a környező területeken.

Óvatosan beléptek a felfeszített kapun.

Félelemmel vegyes izgatottságot érzett.

Évezredek óta senki nem lépett be a szentélybe. Megtisztelő, hogy a Miskatonic Egyetemről elsőként én deríthetem ki, hogy kik és miért építették – merengett magában.

Négyezer évesre becsülte a rejtélyes épület korát, de ezt a gondolatát nem osztotta meg a régész társaival. Bizonyítékok hiányában nem jelenthetett ki semmit a lelettel kapcsolattal.

Talpa alatt az ismeretlen hely páratlan részleteséggel megmunkált kövezete helyezkedett el. Ilyen szépen kidolgozott kőlapokat csak templomokban vagy palotákban látott korábban. Amikor hozzáért a kőhöz, megtapintotta a kezével; időutazás élményét érezte a régmúlt korokba. Vonzotta az elfeledett helyszínből áradó történelmi térerő.  

Milyen ősi, fekete afrikai civilizáció élt Libéria földjén, amelyet nem ismert mindezidáig a régészet tudománya? Milyen titkokat rejteget az emberiség bölcsője?

Megnézte a falakat. Egyetlen karcolást sem látott tükörsima falakon. Hosszan futó kőlépcsősorok vezettek a szentély belsejébe. A második lépcsősor homályát már nem törte meg a beszűrődő napfény. Fáklya nélkül elvesztek volna a sötétségben.  

 Damian már nem érezte a trópusi forróságot. Felváltotta a kellemetlen hideg és dohos levegő az izzasztó poklot.

A fáklya fényére archaikus dombormű tárult fel a felfedezők szeme előtt. Csillagképet ábrázolt. Tanácstalanul állt a három régész, nem tudták, mire utalhatott a dombormű. Tovább indultak.

Egymással derékszöget bezáró, végtelenül hosszúnak tűnő lépcsősorokon küzdötték át magukat. Úgy saccolta, néhány száz láb mélységben és szélességben ér véget a gigantikus épület, mire leérnek a talapzatig. A hosszúra nyúlt lefelé úton elszédült Damian. Winston segített neki megtalálni az egyensúlyát. Abban egyetértettek, hogy a piramis csúcsából indultak és talapzat felé közelítenek.

Hosszú órákon keresztül tartott a felderítés, amiben elfáradt a két régész. A tizennegyedik lépcsősor faláig jutottak. Kényszerből szünetet iktattak közbe. Elindultak felfelé a kapuig.

Miután kijutottak a föld alatti templomból, hírek érkeztek egy újabb lelettel kapcsolatban.

Újabb apokrif tekercset találtak egy lezárt ládában a szentélytől nem messze. A csapat felszínen maradt része nem ásott hiába.

Gladstone izgatottsága csak fokozódott.

Elolvasta a második apokrif iratot. Ismerte a tekercs nyelvét, amin íródott.

„Hét árny fekete mágiával átjárót nyitott az emberi világba. Istenként tisztelték a titokzatos lényeket az őslakosok, akik felépítették az Árnyak Szentélyét hódolatukat kifejezve. Nem tudhatták, mi a valódi céljuk a templom építésével…”

Véget ért a szöveg. Hiányos volt a tekercs.

Honnan tudhatta Alhazred, hogy mi történt? Csak a babonás bennszülöttek mendemondáit vetette papírra? Látott akár egyetlen árnyat a saját szemével? – kételkedett Gladstone.

Másnap visszatértek az éjfekete földalatti piramisba. Az ifjú régész jobban bízott a földalatti templom titkainak megfejtésében, mint a sérült szövegek elemzésében.

Hamarabb fogunk megtalálni bármit a mélyben, mint a felszínen

Gladstone számolta a lépcsőfokokat. Kétszázötvenhatnál jártak. Megérzése szerint nemsokára elérnek az alsó szintekig. Megálltak egy pillanatra, kifújni magukat a hosszas lépcsőzés után. Nehezen kapott levegőt, és amit belélegzett az is dohos volt. Valamiért, érzékeivel nem felfogható módon, rossz előérzete támadt a hellyel kapcsolatban.

Alig hallható neszekre lettek figyelmesek. Mintha valami nagyon halkan kúszott volna a köveken.

Valami megmozdult a vaksötétben. Előre tartotta a fáklyát, hogy többet láthasson.

Felébresztette a folyosón szunnyadó fekete árnyékot.

Jeges iszonyatot érzett. Hátra hőkölt ijedtében, majdnem fellökte a társát, aki szintén halálra rémült.

Egy különálló, lassan mozgó árnyentitást látott. Majdnem felsikoltott rémületében. Úgy érezte, a szívverése ijesztően gyorssá vált.

Damian lihegett a félelemtől. Winston keze remegni kezdett. Alexander megnémult ijedtében, kiáltani se maradt ereje.

Pillanatokkal később előrelépett Gladstone a remegő kézzel tartott fáklyával. A falon kúszó árny lassan visszahúzódott. A polipcsápos, örvénylő testű, alak nélküli massza úgy hullámzott a falon, ahogyan az ördögrája a tengerfenéken úszik.

– Miért távolodik el tőlünk? Fél a fénytől? Vagy az idegenektől? – kérdezte társaitól, akik percekig nem feleltek.

– Amíg kordában tudjuk tartani a fáklya tüzével, addig nem vagyunk veszélyben – Winston törte meg a csendet.

– Forduljunk vissza azonnal! – Alexander hallgatása véget ért.

– Nem tehetjük, még nem szereztünk elég leletet. Válaszokat vár a Miskatonic Egyetem, nem távozhatunk innen üres kézzel. Meg kell fejtenünk a rejtélyt.

Némi rágódás után Damian és Winston a tovább haladás mellett döntött. Alexander elindult a kijárat felé egyedül.

Két lépcsősor maradt hátra. A két legnyomasztóbb.

Damian és Winston a falon, padlókövön és mennyezeten kúszó ijesztő árnyak jelenlétében haladtak előre. Egyelőre nem viselkedtek agresszíven az idegen lények. Damian három sötét lényt számolt, miközben lassan, remegő lábakkal áthaladtak a szentély központi részébe.

Halovány sötétlila fények világítottak az alagutak homályában, ami feltűnt a két utazónak. A fény forrása egyelőre bizonytalan volt.

 Rövidesen megérkeztek a csarnokba. Hatalmas méreteivel tekintélyt parancsolt a csarnok. Damian becslése szerint száz láb magasan is lehetett a mennyezet, melyet négyszög alakban a falak szegélyeztek.

Embernagyságú obeliszket pillantottak meg a csarnok közepén. Sötétlila kristályok nyúltak ki a kőszoborból vibráló, melyek pár másodpercenként felvillantak, aztán elaludtak. Gladstone-nak olyan érzése támadt, hogy mintha valami leírhatatlan, mozgó fényenergia áramlana benne, ami csak rövid ideig marad a kő egy pontján.

Alig láthatóan megmozdultak az árnyak a sötét helyiségben. Egyre rosszabb előérzete támadt Gladstonenak. Egy alak sötét sziluettje tűnt elő a gigantikus kőtömb mögött.

A halálra rémült férfi bekiáltott a rideg éjszakába.

– Ki van ott? – kérdezte, miközben a fáklyát előre tartott maga elé. Túlságosan hamar kapott választ a kérdésre. Ami ekkor történt, arra rémálmában se számíthatott.

Az obeliszk előtt megpillantott egy embernagyságú kúszó árnyat.

 A kő reagált az árny jelenlétére. Sötétlila szikrák jelentek meg az obeliszk körül, melyek először apró villámlásoknak tűntek, viszont egy szempillantás múlva egyre nagyobb, színes energianyalábokká erősödtek. Pillanatokkal később a csarnok egészét ellepte a titokzatos energiamező. A fényenergia gyorsan és ijesztően ragyogott egy szempillantásig.

Gladstone és társai rémülten rakták az arcuk elé a kezüket. Mire le merték venni kezüket, újabb megmagyarázhatatlan dolgot láttak.

A csarnokfal sötétlila fényéből a távoli űrbe nyíló térkaput teremtett a titokzatos alak. A térkapu fénye megvilágította a csarnokban rejtőző árnyakat.

Több százan vannak.

A két régész felkiáltott rémületében.

Szembenézve a csarnok távoli falával az űrbe nézett a két merész felfedező. A messzi galaxis képe olyan fényesen tündökölt, mintha ők is ott lebegtek volna karnyújtásnyira a csillagoktól. Gladstone érezni vélte a csillagpor hullását a bőrére, a parányi meteorszilánkok karistolását, annak ellenére, hogy mindvégig a piramisban tartózkodott, rettegve a tovasuhanó árnyaktól. Jelentéktelen, parányi porszemnek érezte magát a végtelen világegyetem felfoghatatlan távolságaival szembesülve.

 Innen érkezhettek az árnyak? A csillagokból? A távoli űrből? – Gladstonenak nem maradt ideje szavakká formálni a felmerülő kérdéseit. Feketébbek az űr sötétjénél.

 Egy fekete lény megmozdult az űr sötétjében. A horizont szélén lebegő entitás átkúszott a térkapun, majd fizikai valójában materializálódott új lakhelyén. Az Árnyak Szentélyében.

– Ezért építették a szentélyt! Invázióra készültek! – kiáltotta Damian Winstonnak.

Winston célba vette az árnyakat. Próbálkozásai hiábavalónak bizonyultak. Lövéseivel eltalálta az éjsötét lényeket, de rajtuk nem fogott a golyó. Mintha némileg tompítva, de csak átment volna a félig testetlen szörnyeken a lövedék. A két világ határán rezgő molekuláik szétnyíltak a golyók hatására, ezért a falba csapódtak, ahonnan erejüket vesztve visszapattantak. Gravitációs anomáliák jelentkeztek az űrből érkező éjfekete lények testén, akik a fizika törvényeit is megcáfolták puszta létezésükkel. Damian és Winston pillanatokon belül felismerték stratégiájuk kudarcát.

A térkapun át újabb árnyak érkeztek.

 Az eddig ártalmatlannak tűnő, fényre visszahúzódó rémalakok megtámadták Winstont, nem törődve a lobogó fáklya tűzével. Sarokba szorított vadak módjára támadtak. Mintha elnyelte volna az éjszaka Winstont, egy szempillantás alatt megszűnt létezni a fényes lángjával együtt. Magába szippantotta a sötétség. Leteperték a földre az árnyak, majd dulakodás közben kiszívták az életenergiáját egy szempillantás alatt.

Damian el akarta kerülni a sorsát.

Elindultak Gladstone felé az árnyak rémisztő sebességgel.

Damian felfogta, mivel áll szemben. Ha nem cselekszik, az árnyak megszállják az emberek világát, de a dematerizált testükön nem ejtettek sebet a golyók. Nem volt más választása. A démoni obeliszket vette célba és meghúzta a ravaszt. Másképp nem kerülhette el az apokalipszist. Az emberiség sorsa múlik a lövés pontosságán. Nem hibázhatott.

A pisztolygolyó nyílegyenesen befúródott a sötétlila színben fénylő obeliszkbe.

Belelőtt a térkaput fenntartó kősziklába, de semmit se ért el vele.

Eltalálta az obeliszket, de a térkapu sértetlen maradt. A szürke és szénfekete színárnyalataiban sötétlő szörnyetegek feléjük tartottak.

 Gladstone a menekülést választotta.

Földrengés rázta meg a barlangot. A szálló por köhögésre kényszerítette Damiant. A lépcsősorok mennyezeteiről kődarabok zuhantak hangos koppanással a padlóra. Sietősen szedte lépteit. Nem akart a templomban rekedni.

 A halálfélelemtől kapkodta a levegőt. Abban a tudatban rohant a felszín felé, hogy ha elalszik a fáklya fénye, akkor elkapják az árnyak és nem jut ki élve a rejtélyes piramisból. Rettegett attól, hogy a megszerzett tudás a sírba száll vele együtt, ezen az elátkozott napon.  Futás közben könnyek szöktek szemébe. Fáradtság lett úrrá rajta, ólomnehéznek érezte a lábait.

 Kijutott a napfényre, a mögötte kúszó árnyak visszahőköltek. Damian Gladstone előtt új küldetés körvonalazódott.

Mindenáron tájékoztatnom kell a Miskatonic Egyetemet. Az emberiség érdekében. Expedíciót fogok szervezni az űr árnyai ellen és ha kell, a piramis megsemmisítésére.

Betemették a földalatti templom kapuját az expedíció megmaradt tagjai. Őröket állítottak az ásatás helyszínére, ahol éjjelente tábortüzet raktak. Tudták, csak egyetlen módon lehet visszaszorítani az iszonyú rémeket. Tűzzel és fénnyel.

 Damian számára iszonytató volt belegondolni, milyen veszélyes dolgok léteznek e világon, amikről az embereknek fogalmunk sincsen. Még az ősi tekercsek írói sem tudhattak eleget az űrben lakozó démonokról.

 A Necronomiconban is említik az Árnyak Szentélyét, vajon az ősidőkben is meg akarták szállni a Földet? Miért nem sikerült nekik akkor, a letűnt korokban? Mi történt?

Gladstone elképzelhetőnek tartotta, hogyha a földcsuszamlás nem temeti maga alá a fekete piramist, bekövetkezett volna a legrosszabb. Megszállják a Földet az amorf szörnyetegek.