Nem véletlenül nevezik a Balkánt Európa puskaporos hordójának. Abban a régióban etnikai tisztogatások véres emléke és konstans gyűlölet szítja a kedélyeket, a megbékélés legkisebb esélye nélkül. Én már csak azt kérdezem, lesz béke valaha a déli szomszédainknál?
Honnan ered az ellenségeskedés? Történelemórán szóba került egy lehetséges magyarázat: a török hódítás miatt. Logikus érv, hiszen vallási megosztottságot hagytak maguk után az oszmán törökök a Balkánon. Az albánok és Bosznia lakosságának egy része felvette az iszlám hitet, miközben a szerbek, bolgárok, görögök a keleti kereszténység, a horvátok és a szlovének pedig a katolikus egyház fennhatósága alatt maradtak. Jelentős mértékben össze is keveredtek a népcsoportok, nem alakultak ki nagy kiterjedésű, etnikailag homogén területek, ami megnehezítené az esetleges új országhatárok kijelölését. Pedig sokak szerint szükség lenne rá. Tudtommal a délszláv háború előtt a horvátok és a szerbek folytattak tárgyalásokat Bosznia-Hercegovina felosztását illetően, de nem tudtak megegyezni. Amit még hatalmas problémának tartok: a véres délszláv háborút követően a volt Jugoszláv tagköztársasági határokat megőrizték, amivel gyakorlatilag konzerválták az etnikai ellentéteket és a politikai feszültséget.
Régen azt hittem, hogy a szerbek hibájaként alakult ki a konfliktus, de már nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lenne a képlet. A második világháborúban ugyanis a horvát usztasák is nagyon sokat kegyetlenkedtek a boszniai szerbekkel, akiket koncentrációs táborokba zártak vagy tömegével kivégeztek. Bár a törökökkel kezdődött a konfliktus, mostanra már Balkán népei közösen lettek felelősek a helyzet kialakulásáért.
Megérzésem szerint, ha valamilyen úton-módon kiválna a Boszniai Szerb Köztársaság, nem csatlakozna Szerbiához, ahogyan Koszovó sem csatlakozott Albániához. Egyesek felvetették, hogy a szerb autonóm tartomány, a Vajdaság is igyekszik minél jobban függetlenedni Belgrádtól, ki tudja, meddig megy el a folyamat. Évtizedek múlva a Vajdaság is önálló ország lesz? Ilyenkor érzem azt, hogy túl sok ország van a Balkánon.
De az se lenne működőképes, ha homogén nemzetállamokban élnének a Balkán népei, ugyanis olyan területi követelésekkel léptek fel egymással szemben a felek, amit nem lehetne teljesíteni. Irredenta törekvések néznek egymással farkasszemet: Nagy-Szerbia, Nagy-Horvátország, Nagy-Bulgária, Nagy-Albánia, miközben Észak-Macedónia Görögországtól követel területeket. Nehéz megmondani, mi lenne az igazságos, de ami biztos, hogy a nagyhatalmak (USA, Oroszország) döntő befolyást fognak gyakorolni a térség jövőjére.