A Vanilla Ninja egy rock együttes Észtországból. Magyarországon kevésbé ismertek, külföldön viszont annál inkább (főleg Németországban és Ausztriában arattak nagy sikereket, de voltak már koncertezni Chilében is). A banda 2002 és 2008 között volt aktív. A kezdéskor a tagok Katrin Siska, Lenna Kuurmaa, Maarja Kivi és Piret Jarvis voltak. 2004-ben kilépett Maarja Kivi  a bandából és a helyére Triinu Kivilaan jött. Egy évvel később ő is elment a csapatból, onnan kezdve háromfős maradt az együttes. Az eurovíziós dalfesztiválon is szerepeltek 2005-ben, a Cool Vibes című számukkal.

 Sokat gondolkodtam rajta, hogy a szexuális szabadság az valóban egy társadalmi vívmány-e, vagy csak az emberi züllöttség egyik formája (aki látott már bizarr pornót, az érti mire gondolok). Jó-e az, hogy mindenki ész nélkül kamatyol mindenkivel, a rekord mennyiségű abortusz, a nemi betegségek elég gyakoriak lettek. Ha nincsenek szabályok, akkor az emberek könnyen  elveszítik a tartásukat és lezüllenek. De vajon igazságos-e az, amikor a vallás vagy az állam szól bele a nemi életünkbe törvények által (pornográfia, prostitúció tiltása, szexuális kisebbségek üldözése)? Van értelme annak, hogy a hatalmon lévők szabják meg a tömegek nemi és szerelmi életét? Vajon hol húzódik a határ a féktelenség és a merevség között? 

Az utóbbi időben nagy divat lett a Jobbik közeli személyek nemi életén csámcsogni :). Müller Nikolett a pornóiparban és a Magyar Gárdában egyaránt otthonosan mozog.

Az előző rész tartalmából

 Dzsangó Perox sok csatát megjárt harcos volt. Ifjú kora ellenére többet látott ő már a kelleténél; látott gusztustalan zombikat és fanatikusan gonosz démonokat egyaránt. Időközben már ő maga is szörnyűséges démonná tudott alakulni, amivel megtöbbszörözte az erejét. Az előző kalandja során Dzsangó legyőzte Bláziuszt és Szefirothot a pokol azon bugyrának két legerősebb sátánfajzatát. A harc végeztével belépett a térkapuba, várva útja következő állomását

 Ezzel a posztommal nemcsak a jelen könyvet fogom elemezni, hanem a témájához is hozzá fogok szólni röviden. A fent említett Bolíviai napló olvasását pár napja fejeztem be, emellett pontosan 49 évvel ezelőtt, 1967. október 9.-én végezték ki Che Guevarát, miután a bolíviai gerilla hadjárata során elkapták. Szóval a bejegyzésem időzítése pont jól sikerült. Ha történelmi személyekről van szó, könnyen észrevehető, hogy a politikai írások nagyon sokat torzíthatnak egy-egy konkrét személy megítélésével kapcsolatban, legyen szó akár Nelson Mandeláról, George Bushról vagy bármely másik államférfiról. De Che Guevara estében valami különleges kettős mércét érzékelek. Vannak az elképesztően idealista, kommunista, Amerika-ellenes gyakorlatilag személyi kultuszt teremtő vélemények, és vannak a kapitalista, Amerika-barát, Che-t közönséges terroristának nevező álláspontok. Nehéz megmondani, hogy melyik oldal torzít jobban ez esetben. Összességében jó volt ez a könyv, a részletesebb elemzésre lentebb ki is térek.

Az előző rész tartalmából

 Dzsangó Perox folytatta kalandjait a barátságtalan temetőben, ahol ezernyi veszély leselkedett rá. Tudta, hogy minél hamarabb ki kell jutnia erről az elátkozott helyről, mielőtt felfalják a démoni lények. A sírontúli dimenzióban megmagyarázhatatlan dolgok történtek főhősünkkel; zombik támadták rá, majd egy időre legyőzhetetlen démonná változott. Amikor megérintette az egyik sátánista szobrot, maga előtt látta a megtestesült gonoszt egy ijesztő vízió során. A rövid rémálom után kinyílt egy földalatti kamra bejárata. Ebben a titkos teremben a legendás Dzsangó legyőzött három behemót szörnyet, majd megjelent egy térkapu, amely elvitte kalandjai végső állomására.